Close

A hó alól

Vannak dolgok, amik sokkal mélyebben ülnek. Mélyebben, mint a tény, hogy nem vagyok a topon, ha memóriáról van szó. Mélyebben, mint az ide-oda csápoló hangulatom, és mélyebben, mint a cinizmus, amivel mindezt megfojtom, mintha párnát nyomnék az arcának. Elég mélyen ahhoz, hogy megakadjon a nyelvem, ha beszélnem kell róla.

Azt hiszem, egy részem nem talál rá szavakat, még ha folyvást erről ír is. És őszintén, meg tudom érteni őt. Van, hogy kukán nézel magadba, és hiába oldoznád fel a bűneidet, ha képtelen vagy elsorolni őket a papnak, pedig jól tudod, mit tettél, talán azt is, amit nem. De nem számít, mit tudsz. Beléd ragadt.

És van, hogy csak kódnyelven csempészheted ki a szádból, metaforákba és rímekbe rejtve, elfedve egy szebb műfajjal. Van, hogy egy csata nyomaira hó hull az égből, és van, hogy visszatérve elő kell ásnod a muzeális darabkákat – mindent, ami fájdalmas és véres, de a tiéd. A te történelmed, akár akarod, akár nem.

Ezek a versek a hó alól jöttek. Szétmarta őket a hideg, néhány mégis tiszta korom. Nem azért teszem ki, hogy gyönyörködj bennük, és kérlek, te se úgy bánj velük, mint egy szoborral, amit ide-oda forgatva elemezhetsz. De végső soron azt teszel, amit akarsz. Nem mintha meg tudnálak állítani.

Ezek a versek nem viccesek.

Azért remélem, adnak neked valamit.

Figyelem! Néhány vers témája felkavaró lehet. Aki erre érzékeny, inkább lépjen vissza a nyugodt, barátságos versek közé, melyek csak burkoltan lehetnek felkavaróak.